Beszélgetés Varga Mónikával, a budafoki könyvtár vezetőjével
Több mint egy éve, hogy a koronavírus-járvány megváltoztatta életünket. A könyvek, az érdekes olvasmányok, a budafoki könyvtárban zajló közösségi élet, a színes programok egyik napról a másikra elérhetetlenné váltak, és sokan az utolsó kiállítást sem tudták már megnézni a lezárás miatt, pedig a megnyitón még többen gyönyörködhettünk Kanyó Ferenc madarakról készült fotóiban.
– Könyvtárunkat is váratlanul érte a bezárás híre, hiszen erre még soha nem volt példa. 2008 óta hozzátartozik az életünkhöz, hogy olvasóinknak a könyv- folyóirat-, diafilm- és hangoskönyvkölcsönzés mellett programokat szervezünk, író-olvasó találkozókat és előadásokat tartunk, a galérián pedig tárlatokat rendezünk. Az elmúlt időszakban csak július 1-jétől november 11-ig volt lehetőségünk arra, hogy rövid időre kinyissunk és bemutassuk a Budafoki Fotóklub alkotásait, de azt már megnyitóünnepség nélkül tettük – foglalta össze nagyvonalakban könyvtáruk működését Varga Mónika, aki azt is elmondta, hogy a járvány előtt heti harmincöt órában fogadták a látogatókat és éves szinten száztíz programot szerveztek, így munkájuk ebben az új helyzetben teljesen megváltozott.
A könyvtár dolgozói „rendbe tették” a könyvtárat, pontosították a katalógust, a megőrzés érdekében védett állományba helyezték a csak egy példányban meglévő helytörténeti könyveket, folytatták a sokak érdeklődésére számot tartó Helytörténeti állomány feldolgozását, és olyan feladatokat is elláttak, amelyek megkönnyítik majd a nyitás utáni könyvtári életet. A helyzetre való tekintettel az idén sorra kerülő nagy dokumentum-ellenőrzésre is engedélyt kaptak, így erre is kihasználták a zárva tartást, amely 40 ezer dokumentumot érintett, és 2022-ben vált volna aktuálissá – tudtuk meg a könyvtár vezetőjétől, aki hozzátette, hogy ezek mellett most is megpróbálják kielégíteni olvasóik igényeit, így például a szakdolgozati kutatásokhoz kérésre elküldik e-mailben az összeállított feltáró listákat.
A könyvek beszerzése ebben az időszakban is folyamatos volt, hetente rendeltek az Ajánlati listáról, hogy az újdonságok nyitásra a polcokra kerüljenek. Nagy hangsúlyt helyeztek a gyermekkönyvekre is, mert a könyvtárlátogatók csaknem fele gyerek, amely létszámmal a FSZEK hálózatot tekintve is élen jár Budafok.
Varga Mónika szerint nagyon jól működött a februárban létesült Cserepont, látogatóik szinte „ugrásra készen”, könyvlistákkal vártak a kölcsönzés lehetőségére, így a hír bejelentését követően egyre-másra jöttek hozzájuk a levelek. Öt-hat előjegyzés is érkezett néhány új megjelenésre, többek között Bereményi Géza, Térey János, Kepes András, Fábián Janka és Csernus Imre könyveire. A családok szinte minden gyermekolvasójegyre kikölcsönözték az engedélyezett nyolc könyvet.
A könyvtárban az eltelt hónapok alatt gyarapodott a Budapest-Budafok topotéka gyűjtemény és két előadás is elkészült a Tomori Akadémia felkérésére.
– 2020 őszén sikeresen pályáztunk a közművelődési pályázaton, így lehetőséget kaptunk online programok megvalósítására. Első rendezvényünk meghívottja Nyáry Krisztián volt, aki március 15-ről tartott előadást. Közel háromszázan jelentkeztek be a rendhagyó ünneplésre, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Többen kiemelték a műsor újszerűségét és az illusztrációk sokszínűségét – beszélt a megemlékezésről a könyvtár vezetője, aki alig várja, hogy szabadtéri programot szervezhessenek és partnerükkel, a 10 millió Fa Alapítvány kerületi csoportjával elültethessék a könyvtár fáját.
(Tamás Angéla)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/elultetesre-var-a-budafoki-konyvtar-faja
Vélemények