Immár négy éve van magántulajdonban a kastély. A Budafok-Tétény Önkormányzatával kötött szerződésekben az új tulajdonos vállalta a műemlék épület felújítását. A kerület azóta is küzd, hogy ez mielőbb megtörténjen.

A Czuba-Durozier kastély értékesítésekor a település érdekeit képviselve,  a kerületi önkormányzat számos kötelezettséget írt elő a vevő számára. Ezeket az új tulajdonos szerződésekben vállalta. Így többek közt a műemléki szempontok figyelembevételével az épület teljes felújítását, a felújítási tervek előzetes egyeztetését az önkormányzattal, pihenőpark kialakítását, valamint a támfalak megerősítését is.  A tulajdonos vállalta az épületben lakó- vagy szállás funkció, a földszinten pedig kereskedelmi, vendéglátó vagy szolgáltató egységek kialakítását.

A kastély 2016 óta magántulajdonban van, így az épület jókarban tartásának kötelezettsége a magántulajdonos kötelezettsége. A települési  önkormányzat jegyzőjétől az építéshatósági feladatok teljes egésze átkerült Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályhoz, így ezen kötelezettségek kikényszerítésére, életveszélyes állapot megszűntetésére 2020. március 1-től kizárólag Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály rendelkezik hatáskörrel.

Ennek ellenére az Önkormányzat számos alkalommal tett intézkedéseket az áldatlan állapotok megszüntetésére. Többször írásos megkeresésben és szóbeli tárgyalások keretében nyomatékosan felhívta  a tulajdonost vállalt kötelezettségeinek teljesítésére.  Amennyiben Önöknek is észrevételük lenne a kastély állapotával  kapcsolatban, bejelentésüket küldhetik a Polgármesteri Hivatalnak is az onkormanyzat@bp22.hu e-mail címre, amit aztán továbbítanak az illetékes Kormányhivatali szervhez vagy a tulajdonoshoz, sürgetve a megfelelő intézkedéseket.

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/kuzdelem-a-czuba-villa-felujitasaert