Éppen 55 éve végzett Kovács István a Színművészeti Főiskolán, és akkor lett népszerű a Kárpáthy Zoltán című filmben, majd még népszerűbb az Egri csillagokban. A kettős évforduló jegyében beszélgettünk a színművésszel, aki Budafokra rendszeresen járt egyik legjobb barátjához, kollégájához, az itt élt Szabó Gyulához, szobrát is ő avatta.

 Már az „iskolapadból” a színpadra és a kamera elé léphetett, s különösen az említett filmeknek köszönhetően hamar berobbant a köztudatba, szinte pillanatok alatt meghozták számára az országos ismertséget. Ráadásul sármossága mellett kezdőként is feltűnt nemcsak filmes, de színpadi tehetsége is…

– Szerencsém volt, hogy érettségi után egyből felvettek a Színművészeti Főiskolára, és a Várkonyi-osztályban járhattam, ahol olyan, később remek színészek voltak az osztálytársaim, mint például Huszti Péter, Iglódi István, Tahi Tóth László, Káldi Nóra vagy Voith Ági – sorolta a neveket. – Várkonyi Zoltánnak köszönhetem, hogy a mély vízbe dobott és nagyon szép szerepeket osztott rám, sőt a filmjeiben is számított a játékomra.

Ezek a történelmi témájú alkotások a szívemhez szóltak, hiszen azok a regények elevenedtek meg, amelyek gyerekkoromban a kedvenceim közé tartoztak. Belebújni egy-egy szeretett regényhős bőrébe nagy öröm volt a számomra, maga a csoda!

– Melyik hős állt a legközelebb önhöz?

– Kárpáthy Zoltán és Bornemissza Gergely, pályám meghatározó alakjai. A nézők még ma is emlegetik ezt a két „alakot”, gyakran ezeken a neveken szólítanak meg az utcán, ami most is nagyon jólesik nekem. Nemegyszer kérdezték tőlem, hol hagytam Katinkát. Nemrég pedig egy korosabb hölgy ezekkel a szavakkal állított meg: „Művész úr, magának öregen kellett volna születnie”, úgy látszik, nem riasztottam el idősen… Egyébként nem foglalkozom a korommal, a tükörben sem nézegetem magam, hiszen nem vagyok egy hiú ember, a ráncaimat sem számolgatom. Évekkel ezelőtt egy tévériporter hölgy említette meg az adásban, hogy mázlista vagyok, mert nem öregszem.

– „Mázlista” azért is, hogy negyedszázada meghódította egy gyönyörű ifjú lány, a szintén színész Sajgál Erika szívét…

– Ő hódította meg az enyémet – nevetett. – Többször játszottunk együtt Erikával a Vidám Színpadon, de akkor még csak nézegettük egymást, míg egyszer egy verses-zenés műsorban együtt léptünk fel, s akkortól vált szorosabbá a kapcsolatunk… Különben Budafokon is többször játszottam különféle színházakkal.

– Közös gyermekük, Domonkos követi önöket a színészi pályán?

– Nem, Cambridge-ben harmadéves egyetemista történelem-orosz szakon. A Covid miatt nagyon nehezen nélkülözzük, de a technikának köszönhetően gyakran beszélgetünk, interneten keresztül látjuk egymást. Karácsonyra hazajött, és így még a szilvesztert is együtt tölthettük nagy örömünkre.

– Hogyan viselik ezt a járványos helyzetet, mivel töltik „szabadidejüket”, és beoltatják-e magukat?

– Jelenleg csillebérci kertes házunkban tartózkodunk, itt biztonságosabb. Előadások hiányában rengeteget olvasok, főleg történelmi tárgyú műveket. Nagyon várom már, hogy újra színpadra léphessek, léphessünk együtt Erikával, akinek szintén hiányzik a színpad, de némileg kárpótolja őt, hogy tévésorozatokban, mint például a Drága örökösökben és a 200 első randiban kamerák elé léphetett, illetve léphet ma is a januárban vetített Keresztanyuban. Az oltással kapcsolatban még nem döntöttünk, előbb tájékozódunk orvos barátainknál, de nem vagyunk ellene…

– Hogyan emlékezik vissza régi barátjára, Szabó Gyulára?

– Emberileg, művészileg is nagyra becsültem, sokat játszottunk együtt, nagyon jó barátok voltunk. Mikor már ágyban fekvő beteg volt, gyakran meglátogattam budafoki otthonában. Gyula nagyon hiányzik.

(Temesi László)

forrás: http://bornegyed.hu/hir/a-szinpadon-is-hoditott-kovacs-istvan