Fülöp Ákos atya másfél évtized után köszön el kerületünktől
Csaknem harminc évvel ezelőtt szentelték pappá Fülöp Ákost, a Budapest-Nagytétény Nagyboldogasszony-plébánia plébánosát, aki szolgálati idejének felét töltötte kerületünkben, de most elhagyja eddigi leghosszabb ideig tartó állomáshelyét. Nehezen válik meg tőlünk…
– Hányadik állomáshelyét töltötte nálunk, és miért válik meg ilyen hosszú idő után a nagytétényi hívektől?
– Ez volt a hetedik és egyben a leghosszabb szolgálat, így nem csoda, hogy szoros kapcsolatok fűznek a kerülethez. Hálát adok a Mindenhatónak, hogy 2005-ben Nagytéténybe vezetett, ahol ez idő alatt sok örömet és szépséget tapasztaltam, s számos tartalmas emberi kapcsolatban lehetett itt részem. Idekerülésem előtt nem volt kapcsolatom Nagytéténnyel, de örömmel és lelkesedéssel fogadtam az idehelyezést annak ellenére, hogy ismeretlen volt a terület számomra. Hamar megismertem és megszerettem az itt élő embereket, úgy érzem, sikerült beilleszkednem a szűkebb és tágabb közösségbe. Ezért is válok meg nehéz szívvel Budafok-Téténytől, de Rákosfalvára szólít a küldetésem, ami nagyobb terület, és egyben nagyobb kihívást is jelent.
– Milyennek ítéli meg a hitéletet Nagytétényben az itt eltöltött szolgálata tükrében?
– Jónak, bár az jól látható, hogy öregedő plébánia a miénk. Egyre kevesebb itt a fiatal, míg a szomszédos plébániákra az utóbbi években egyre több fiatal család költözött. Ennek ellenére azt hiszem, voltak jó közösségi programok, az ünnepi liturgiák szépen sikerültek. Külön öröm a számomra, hogy az önkormányzattal is kitűnő volt a kapcsolatunk.
– Az itt töltött másfél évtizedéből kiemelné a legemlékezetesebb pillanatot, amelyre a legszívesebben gondol vissza?
– Amikor idekerültem 2005-ben, éppen akkor ünnepeltük Nagyboldogasszony felszentelésének kétszázötvenedik évfordulóját, és sikerült a templombelső felújítását megvalósítani. Erre mindig szívesen fogok visszagondolni. A további munkálatok ugyan még évekig tartottak, sőt tartanak most is, de azért összességében készen hagyom itt Isten házát, s ez boldogsággal tölt el.
– A búcsú pillanatában mit üzen a nagytétényi híveknek?
– Az Isten-kapcsolatukban erősödjenek tovább, legyen ez az egyik legfontosabb céljuk. Bízom benne, hogy az utódom, Szőke Lajos atya ebben a törekvésükben segíti majd őket, ehhez kívánok neki sok örömet.
(Temesi László)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/halas-vagyok-hogy-isten-nagytetenybe-vezetett
Vélemények