Az NB I 6. fordulójában, hat együttesben tizenhárman összesen 756 percet töltöttek pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született magyar fiatalok közül.
Érdekes kettősség lesz úrrá az emberen, ahogy az NB I-ben játszó U20-as magyarok játékperceit vizsgálja. Először is, az előző évad első feléhez képest mindenképpen javult a fiatalok szerepeltetésének aránya. Most úgy állunk, hogy csak az első fordulóban nem sikerült megugraniuk a – sokáig álomhatárnak tűnő – ötszáz percet.
A mögöttünk hagyott fordulóban 756 percig kúszott fel ez a mutató, ami szép és jó, de csalóka is egyben. Három együttesben, a Ferencvárosban, a Mol Fehérvárban és a Mezőkövesdben még mindig nem kaptak egyetlen – időhúzó – percet sem a 2000-ben vagy az után született magyar labdarúgók. Mindeközben az MLSZ által a 2019/20-as évad elején bevezetett ösztönzési rendszer – melynek értelmében az a klub, amely a teljes bajnokságot tekintve 2970 percet (azaz átlagosan minden fordulóban 90 percet) biztosít az aktuálisan támogatott korosztálynak, 50 millió forint pluszdíjazásban részesül – a jelek szerint eddig csupán négy csapatot „hat meg”. A Puskás Akadémia és az MTK Budapest toronymagasan túlszárnyalja ezt a bizonyos 90 perces fordulónkénti átlagot, a Budafok, valamint a Budapest Honvéd pedig – fogalmazzunk úgy – tartja magát a nem kötelező érvényű „fiatalszabályhoz”.
Ha pedig eltekintünk attól, hogy a 2001-es és 2002-es születésűek percei a magyar focimatekban duplán számítanak, akkor könnyen beláthatjuk, hogy igazából csak a Puskás Akadémia és az MTK játszat végig minden bajnokin átlagosan legalább egy U20-as fiatalt.
Utóbbi nincs valami jó formában, Michael Boris vezetőedző viszont úgy fest: ennek ellenére sem variál sokat az utánpótlás-válogatott játékosokkal megtűzdelt alakulaton. A Budafok ellen – pályafutása során először – a 18 éves Kata Mihályt is végig a pályán tartotta. A sorozatban harmadik vereséget azonban nem kerülhették el a kék-fehérek: többek között Skribek Alen (19) gólja jelentette a különbséget az újoncok csatájában. A budafokiaknak még az is belefért, hogy az aktuális évadban először kezdő Huszti Andrást (19) kiállítsák a 81. percben.
A Puskás Akadémiában a BL-csoportkörbe jutó Ferencváros ellen két U20-as magyar kapott kezdőként bizalmat. Kiss Tamás (19) és Komáromi György (18) noha olykor veszélyt jelentettek az FTC védőire, kénytelenek voltak beérni nulla ponttal. Ebből a szempontból a ZTE-ben szereplő fiatalok (Szánthó Regő, Kovács Barnabás) és az újpesti Csongvai Áron (20) sem jártak szerencsésebben. Ellenben, a kispesti Szendrei Norbert (20) fontos győzelmet ünnepelhetett csapatával.
AZ U20-AS MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 6. FORDULÓJÁBAN
(a 2001. január 1. után születettek percei duplán számítanak)
Csapatonként
MTK: 90X2+90+86=356 perc
Budafok: 81X2+70X2=302
PAFC: 83+70X2+7=230
ZTE: 44+33X2=110
Bp. Honvéd: 88+2X2=92
Újpest: 12
Játékosonként
Kata Mihály (MTK): 90 perc
Schön Szabolcs (MTK): 90
Szendrei Norbert (Bp. Honvéd): 88
Mezei Szabolcs (MTK): 86
Kiss Tamás (PAFC): 83
Huszti András (Budafok): 81
Skribek Alen (Budafok): 70
Komáromi György (PAFC): 70
Szánthó Regő (ZTE): 44
Kovács Barnabás (ZTE): 33
Csongvai Áron (Újpest): 12
Tamás Nándor (PAFC): 7
Tóth-Gábor Kristóf (Bp. Honvéd): 2
Összesen: 756 perc
Az 5. fordulóban, öt együttesben, tízen összesen 623 percet töltöttek a pályán.
A 4. fordulóban, nyolc együttesben, tizenöten összesen 806 percet töltöttek a pályán.
A 3. fordulóban, nyolc együttesben, tizennégyen összesen 924 percet töltöttek a pályán.
A 2. fordulóban, öt együttesben, tizennégyen összesen 727 percet töltöttek a pályán.
Az 1. fordulóban öt együttesben, kilencen összesen 473 percet töltöttek a pályán.
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.
Utánpótlássport – 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
forrás: http://www.nemzetisport.hu/utanpotlassport/nb-i-valojaban-csak-ket-csapat-tartja-a-fiatalszabalyt–2788075
Vélemények