Arról már beszéltünk, miért kell fokozott figyelmet fordítanunk rá, hogy az edzést követően alaposan lenyújtsuk izmainkat. Szó esett a rövidülésre hajlamos izmokról, amik még inkább megsínylik a mozgásszegény életmódot, hiszen, ha nem foglalkozunk velük kellőképpen, erős fájdalmaink lehetnek az adott területeken. Nézzük, hogyan vehetjük elejét mindennek.

Trapéz (csuklyás) izom felső része
Nagymértékű igénybevétele esetén ez az izom erős fájdalom forrás lehet – ilyen például mikor sokat ülünk helytelen testtartásban. Amennyiben huzamosabb ideig ki van téve a csuklyás izom ennek a fajta terhelésnek, idővel degeneratív folyamatot indíthat el ezen a részen. Tehát a trapéz izomnál is igen fontos a prevenció, ezért fordítsunk időt a nyújtására a mindennapok során is, ne csak az edzéseket követően.

Nagy mellizom
Onnan ismerni fel egy megrövidült mellizmot, hogy a vállak előre esnek, amitől “púpos” lesz a hát. Ez szintén a rossz testtartásból fakadó, főként az ülő munkát végzőknél jelentkező probléma. lazy2.jpgBicepsz
Ezt az izmot szokták “dinnyehordó izomnak” csúfolni. A rövidülése inkább a testépítők körében következhet be, a sok súlyzós edzés melletti elhanyagolt nyújtás miatt. Ennek ellenére az átlag emberek számára sem elhanyagolható a bicepsz nyújtása, prevenciós szempontból!

Ágyéki szakasz izmai
Ezen a tájékon van a gerincproblémák melegágya, hiszen ha az ágyéki szakasz izmai megrövidülnek, képtelen felvenni a gerincoszlop az egészséges “S” alakot. Medence billentésekkel ülő munka közben is megtámogathatjuk a megelőzés folyamatát.

Kép forrása: http://www.balerina.hu

Combhajlító izom
Rövidülése esetén szintén derék környékén jelentkező fájdalom jelez. Lévén, hogy nagy szerepe van a csípő hátrafeszítésében és a térd mozgásában, ha nem akarjuk korlátozni mozgástartományunkat, mindenképpen fordítsunk figyelmet a combhajlító nyújtására is.