Kategória: Fotó

Kutat, szervez, közösséget épít

Gábor Dénes-díjjal tüntették ki dr. Németh Gézát, a református gyülekezet gondnokát A Budapesti Műszaki Egyetem laborvezető egyetemi docense, dr. Németh Géza kutatóként és a kerületünkben működő református közösség egyik vezetőjeként is mozgalmas évet zárt. A hazai egyetemi beszédkutatási kultúra megteremtéséért Gábor Dénes-díjjal tüntették ki, s az ő erőfeszítéseinek is köszönhetően 77 év után ismét református gimnázium épült Budapesten. – A széles közönség számára néhány példával megvilágítaná, mit profitálhatunk az ön kutatásaiból? – Régi kutatási eredményünk a látássérült embereknek készített, magyarul beszélő számítógép: a ProfiVox-diád gépi szövegfelolvasó szoftver tette lehetővé az Amerikában fejlesztett Jaws for Windows képernyőolvasó honosítását. Magyarországon több...

Elolvasom

Éremeső 2020-ban a Varga Pincészetnél

Egyre jobbak a magyar borok A tavalyi 185 aranyéremnél 40%-kal többet 257-et nyertek a magyarok 2020-ban a 11 legrangosabb nemzetközi borversenyen. A legsikeresebb Varga Pincészet 35 aranyat nyert, az utána következők 8-at, 8-at. 22 borvidékünkből 5 nyerte az aranyak 80 %-át sorrendben: a tokaji, a szekszárdi, a villányi, az egri és a badacsonyi. „Kifogytunk a jelzőkből – mondja Varga Máté Péter tulajdonos ügyvezető – nézzük ezért a puszta számokat: a 2020-ban megrendezett nagy nemzetközi borversenyeken pincészetünk 35 aranyérmet, közte két nagyaranyat és 15 ezüstérmet nyert. Tavaly, mikor 22 aranyat és közte 2 nagyaranyat nyertünk, már elmondtuk, hogy soha magyar...

Elolvasom

Fotópályázat

A Pincejárat 5. születésnapja alkalmából fotópályázatot hirdetünk. Akár amatőr, akár profi fotós vagy, valamint szereted a bort, a kultúrát és Budapest Bornegyedét, akkor küldd el kedvenc képedet a bornegyed.rendezveny@gmail.com címre február 20-ig. A legjobb képeket posztoljuk facebook és instagram oldalunkon, a zsűri által legjobbnak ítélt fotósok pedig ajándék borcsomagot kapnak egy budafoki pincészet jóvoltából. Két kategóriában várjuk a fotókat: 1. kategória: Pincejáraton, Budafoki Pezsgő-és Borfesztiválon jártam – élményfotó 2. kategória: Pezsgő borkaland – bármilyen helyszínen készült jó hangulatú pezsgős, boros témájú fotó Jelige: Éljük át együtt a pezsgő borkalandot Budapest Bornegyedében, Budafokon!...

Elolvasom

Aktuális önkormányzati híreink – év eleji frakcióegyeztetés

Karsay Ferenc polgármester január 7-én összehívta a frakcióvezetőket, hogy tájékoztassa őket a 2021. esztendőt érintő változásokról, valamint egyeztesse és véleményeztesse a képviselő-testület valamennyi frakciójával a közös munka és együttműködés alapelveit. A polgármester köszöntötte a frakcióvezetőket az új esztendő alkalmából, majd tájékoztatást adott a koronavírus-járvány aktuális helyzetéről. Kifejtette, hogy rendkívül előremutatónak tartja az egységes baloldal egyik vezetőjének január 4-i nyilatkozatát, amely szerint: „2022 után egy olyan országot fogunk építeni, amelyben a politikai oldalak nem háborúznak egymással, hanem megpróbálnak együttműködni. Olyan országot, amelyben minden magyar – határokon belül és határokon túl – otthon érzi magát. Olyan országot, amely a múlt helyett...

Elolvasom

Kautzky Armand és a Tesla

A színész régóta kötődik Budafokhoz és James BondhozTöbbször írtunk már róla, mert többször fellépett Budafokon, főleg a Klauzál Házban, így addig járt szerepelni a kerületbe, míg meg nem szerette. Sőt lakást is vett itt. Kautzky Armand Jászai Mari-díjas közkedvelt színész szinkronhangjával is hódít. November közepén belépett az „56-osok” táborába… – A Covid miatt mennyire volt nehéz időszak az elmúlt fél év? – Ilyen leállásra még nem volt példa az életemben. Igen szokatlan helyzetbe kerültem, hiszen számos előadásom elmaradt, ezért még a tavasszal balatoni házunkba költöztem, ahol nem unatkoztam, mert egy családi házban, kertben mindig van tennivaló. Ami a legjobb...

Elolvasom