Kategória: Celeb

Derekasan helytálltunk

Ezúttal kimaradtak a helyzetek, 4-1-re győzött a MOL Fehérvár a Promontor utcában Jakab János tiszteletbeli elnök és Csizmadia Csaba vezetőedző is lépten-nyomon hangsúlyozta a júliusi, augusztusi felkészülés közben, hogy az NB I nem NB II, az élvonal kemény dió az újonc csapat számára. Hittük is meg nem is, főleg az első két forduló sikerei, a Kisvárda elleni 2-1 és az újpesti bravúros 1-1 után, vasárnap azonban megkapta a BMTE az első NB I-es pofont a Mol Fehérvár FC-től elszenvedett 4-1 képében. Csak semmi pánik, mondhatnánk Ötvös Csöpivel, jön a kéthetes szünet a válogatott meccsei miatt, lesz idő a sorok...

Elolvasom

Szigeti Ferenc nagypapa lesz

Szigeti Ferencet, a Karthago együttes vezetőjét az elmúlt hónapokban lehangolta, hogy a koronavírus-járvány első hulláma csapatának csaknem félszáz koncertjét „mosta el”. Ezt a koncerthiányos évet mégis megkoronázza majd hamarosan egy kis jövevény, az első unoka… A Budafokon élő zenész már nagyon várja a karanténbabát. – A hosszú, „munka nélküli” kényszerszünet után nagy öröm érte, amikor a napokban megtudta, hogy nagypapa lesz. – Alapvetően boldog típus vagyok, tehát még egy ilyen rekordhosszúságú leállás sem tudott elkedvetleníteni, de az biztos, hogy a hír feldobott, mert már azt hittem, sose leszek nagyszülő. Dániel fiam közel a negyvenhez lesz először édesapa, a lányom...

Elolvasom

Szörényi Levente 75 évesen is fiatalos maradt

A legendás Illés és Fonográf együttessel teremtette meg hírnevét, majd az István, a királlyal koronázta meg életművét. Szörényi Levente ma már – Bródy János szavaival, dalával – a „nyuggerek” boldog életét éli. Itt, a szomszédban, a Tétényi úton töltötte fiatalsága egy részét, gyakran megfordult Budafokon, nemrég is a Borkatakombában szülinapozott. Tavasszal töltötte be 75. évét. A még most is fiatalos énekes-zeneszerző fő művét, az István, a királyt pontosan 37 évvel ezelőtt mutatták be. – Borászkodik, szívesen kortyolgatja a budafoki „kollégák” borait? – Természetesen, hiszen szeretem a jó borokat, márpedig Budafokon szép borok készülnek – mondta a Kossuth- és Erkel-díjas...

Elolvasom

Micheller Myrtill a Törley Pezsgőmanufaktúrában

A Várkert irodalmi rendezvénysorozat online programjai után júliusban végre közönség részvételével rendezték meg az Öntőház udvarán a franciás hangulatú estet, amelynek zenei programjáról a Voice&Guitar, azaz Micheller Myrtill és Pintér Tibor gondoskodott. A Budapest Jazz Clubban havi rendszerességgel fellépő ének-gitár duó a néhány hónapnyi bezártságot is aktívan töltötte: rajongóinak házi stúdiós felvételeket készített, és új lemezük utómunkáit is elvégezte. A Chevaliers Törley Pezsgőrend lovaghölgye, Micheller Myrtill, aki sokszor és sokakkal koncertezett már a kerületben, így a Törley Pezsgőmanufaktúra átriumában is többször énekelt, az augusztusi Pincejáraton nagy sikerű, francia tematikájú műsort adott zenekarával, a Swinguistique-kel. A budafoki jazzénekesnővel a hetekben...

Elolvasom

Pásztor Erzsit a humor élteti

Debrecentől Szolnokig, Szegedtől Pécsig, Sopronig százharminchárom színházi és mintegy száz filmszerepet alakított, de Janka szerepe hozta meg számára a Szomszédok című teleregényből a legnagyobb népszerűséget. Utcán, piacon, boltban ma is sokan ezen a néven szólítják meg Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt, aki Budafokon is gyakran megfordult a Szomszédok piacon…  – Hogyan emlékezik vissza a népszerű teleregényre, illetve a forgatásokra? – A Szomszédok hozta meg számomra a legnagyobb népszerűséget, és örülök neki, hogy ennyi év után is emlegetik a nézők, pedig nem is volt főszerep, és kicsit még gonosz is voltam benne… Sokat köszönhetek a szerepnek...

Elolvasom