2021 végéig a teljes belső terét megújítja a dél-budai bevásárlóközpont, amely továbbra is az egyik legvonzóbb célpontja a családos bevásárlásra és kikapcsolódásra vágyó vásárlóknak.
A korábbi terveit finomhangolva, és a megváltozott piaci- és vásárlói környezetre reagálva újítja meg tulajdonosa, a CPI Property Group a Campona teljes vásárlóterét és az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló egységeket. A felújítás döntő része a korábbi tervekkel összhangban már 2021-ben megvalósul, a kivitelezés májusban kezdődik, a teljes beruházás pedig várhatóan 2022 elején zárul. A tervek szerint megújulnak a bejáratok, a bevásárlótér és az ételudvar, valamint a mosdók is.
A felújítás során közel 10,000 m2 burkolat és 4,450 m2 álmennyezet újul meg, az ételudvaron a korábbi 275 helyett 415 személy tud majd kényelmesen étkezni, az épületben pedig 200 növény mellett 20 relax zóna is várja majd a vásárlókat. A világítás megújításakor közel 2 kilométernyi LED szalag fog beépítésre kerülni.
Az újjászülető Campona számos meglepetéssel fog szolgálni a látogatói számára. A családosok számára olyan belső játszóterek kerülnek kialakításra, amelyek a gyermekek fejlődésére fókuszáló eszközöket biztosítanak majd. A vásárlás során pihenni vágyóknak relax zónák, a közösségi médiában aktív fiataloknak pedig egy folyamatosan új tematikát biztosító Insta fotósarok is a tervek között szerepel.
A zöld közlekedési módokat preferáló vendégek számára bicikli tároló és szervízoszlop is kialakításra kerül, a jelenlegi elektromos töltést biztosító gépjármű parkolókon túl. A 21. század körforgásos gazdaságának szellemiségét követve nem csak a Campona-ban található bérlők-, hanem a vásárlók számára is szelektív hulladékgyűjtők lesznek kihelyezve a házban.
A fenntarthatóság jegyében a burkolatok főként újrafelhasznált anyagok gyártásából származnak majd, illetve megújul 11 darab hűtő és fűtő gép is, amely ugyancsak a környezetbarát technológiai megoldásokkal üzemel tovább.
A bevásárlóközpont megújításának tervezésében az Access4you is részt vett, ennek köszönhetően a mozgáskorlátozottak és fogyatékkal élők továbbra is akadálymentesen közlekedhetnek a házban.
A Campona több, mint két évtizede az egyik legvonzóbb bevásárlóközpont a dél-budai térségben és agglomerációban főleg a családos bevásárlók számára. Ez nem is véletlen, hiszen a bevásárlóközpontokra általánosan jellemző kereskedelmi egységek mellett olyan családi élményeket biztosító szórakozási lehetőségek is várják a látogatókat, mint a Tropicarium, a Kockapark vagy a Játszóház.
A májusban induló beruházásnak köszönhetően a megújuló Campona ebben az évtizedben is sok ezer család számára biztosít majd minőségi kikapcsolódást.
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/megujul-a-csaladok-elmenykozpontja-a-campona
Vélemények