Az önkormányzat új stratégiai partnere, az ADA-CASH Pénzügyi Tanácsadó Kft. támogatásával a Budafoki Dohnányi Zenekar biztonságban érezheti magát, hiszen a cég nagyértékű balesetbiztosítást kötött minden egyes zenekari tagra.
A biztosítás ugyan baj esetén a fájdalmat és egyéb kellemetlenséget nem pótolhatja, de a biztosítási összeg komoly segítséget jelenthet átvészelni a nehéz helyzetet- fogalmazott Enzsöl László, az ADA-CASH Kft. értékesítési igazgatója.
A biztosítási fedezet többek között gyakorlás vagy koncert közben történő balesetekre, pl. kéz- vagy lábtörés, egyéb színpadi balesetre is kiterjed. Ez akár súlyos baleseteknél 10 millió forint térítési összeget is jelenthet a beleset elszenvedőjének.
A biztosítás a zenekar minden tagját, a zenészeket és a háttérben dolgozókat is biztosítja, így összesen 96 fő érezheti magát biztonságban.
Hollerung Gábor, a BDZ ügyvezető zeneigazgatója köszönetét fejezte ki a cég vezetőségének, mert mint fogalmazott, a biztosítás fontos része az életünknek.
Az ADA-CASH Kft. az önkormányzat starégiai partnereként csakúgy, mint a többi partner, a kerületben élő és dolgozó közösség fejlesztésében, az együttműködések összehangolásában vállal szerepet. A közösségünk meghatározó szereplőjének nyújtott támogatással a cég és a zenekar között egy hosszútávú együttműködés jött létre.
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/biztonsagban-a-budafoki-dohnanyi-zenekar
Vélemények