Vezetőedzőnk szerint hasznosan teltek az elmúlt hetek, de óva int mindenkit, hogy könnyű meccsre számítson Felcsúton.
Csapatunk november elseje után játszik ismét mérkőzést szombat délután Felcsúton. Vezetőedzőnk elsőként az elmúlt három, meccs nélküli hétben végzett munkáról mesélt a BudafokiMTE.hu-nak.
“Nem volt új ez a helyzet számunkra, ezért pontosan tudtuk, hogyan tudjuk a lehető leghatékonyabban kihasználni ezt az időszakot” – mondta Csizmadia Csaba. “A szeptemberben elhalasztott, Ferencváros elleni találkozó helyett is egyfajta mini alapozást csináltunk. Ahogy akkor, úgy most is jól és sokat dolgoztak a srácok. Azt az egyet sajnálom, hogy edzőmeccset nem tudtuk játszani.”
Így aztán élesben, a Puskás Akadémia ellen kaphat visszajelzéseket szakmai stábunk arról, hogy mennyit léptünk előre az utóbbi hetekben. Csizmadia Csaba szerint nem szabad, hogy az utolsó hat OTP Bank Liga-mérkőzése közül ötöt elvesztett felcsútiak eredményei megtévesszenek minket.
“A Puskás Akadémiának nagyon erős kerete van, jó játékosokból áll. Többen szerepeltek a magyar U21-es nemzeti csapatban, de van olyan is, aki a román A-válogatottban lépett pályára. Nekünk minden találkozón, így Felcsúton is küzdenünk kell és száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Nem foglalkozunk riválisunk aktuális formájával. Három hét alatt egyébként is elegendő lehet a sorok rendezéséhez” – fogalmazott vezetőedzőnk, aki többször hangsúlyozta, külön öröm lenne, ha a bajnoki szezon során először sikerülne kapott gól nélkül zárnunk egy mérkőzést.
“Ezen is sokat dolgoztunk az elmúlt hetekben, de nem szeretném erre kihegyezni a dolgot és ezzel külön terhet rakni a csapatra” – mondta Csizmadia Csaba. “Ha 3-2-re nyerünk és miénk a három pont, könnyebben el tudjuk fogadni a kapott gólokat. A legfontosabb, hogy gyűjtsük a pontokat, olyan pedig mindig lesz, amelyből tanulni tudunk.”
Vezetőedzőnk hozzátette, sajnálja, hogy a járványügyi szabályok értelmében zárt kapuk mögött lépünk pályára a Pancho Arénában, ugyanakkor azt mondta, ennek nem szabad elvennie a játékosok koncentrációját.
“A srácok tudják, hogy a televíziós közvetítésen keresztül sokan követik majd a mérkőzést és szurkolnak nekünk” – fogalmazott.
A szombaton 14:45 perckor kezdődő találkozót az M4 Sport+ közvetíti.
forrás: http://www.budafokimte.hu/hu/csizmadia_ne_tevesszen_meg_senkit_a_pafc_formaja_20201120
Vélemények