Az egyik fővárosi kerület ellenzéki polgármestere közérdekű adatigénylést nyújtott be a tisztifőorvosi hivatalhoz, hogy tájékoztatást kérjen kerületének járványügyi helyzetéről. A tisztifőorvos helyett azonban a fővárosi kormányhivatalt vezető Sára Botond válaszolt neki.

A volt fideszes polgármester válaszában elutasító volt: azt írta, ezeket az információkat csak a veszélyhelyzet idején volt köteles megosztani, most nem, ezért a polgármester, ha információt akar kerületéről, tájékozódjon a koronavírus központi portálról (ezen a portálon semmilyen konkrét, kerületre bontott információ amúgy nem található).

“Október 13-án levélben, közérdekű adatigényléssel kértem információt a kerületünkért is felelős tisztifőorvostól a Tizenötödik kerületi járványhelyzettel kapcsolatosan. Arra kértem, hogy küldje el nekem, nekünk a kerületi koronavírussal fertőzöttek számát napi bontásban, az érintett kontakt személyek számát, a határt átlépő személyek számát, valamint a megbetegedettek és az azonosított betegek számát. Tettem ezt azért, mert 2020. szeptember 30. óta semmilyen tájékoztatás nem érkezett részünkre.

Válaszul kaptam ma kézhez is Sára Botond, a Fidesz bukott józsefvárosi polgármesterének levelét, amelyben arról tájékoztat, hogy hiteles információhoz a központi honlapon juthatok. Kár, hogy a https://koronavirus.gov.hu/ oldal semmilyen olyan adatot nem tartalmaz, amit kértem, és ami érdemi segítséget jelentene a kerületben. Így mondjuk abban, hogy segítsünk azoknak, akik most egy jó ideig nem hagyhatják el az otthonukat, és egyedül vannak, nem tudják megoldani a bevásárlást, a gyógyszereik kiváltását. Elképesztő, arcátlan és nonszensz állapot ez” – írja a polgármester a Facebookon.

Az adatok titkolása lehet, hogy csak az ellenzéki önkormányzatokra vonatkozik, ugyanis időközben kiderült, az egyik vidéki kormánypárti képviselő mégis megkapta a járványügyi adatokat a megyei kormányhivataltól.

forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/egeszseg/201026/nem-adjak-ki-az-onkormanyzatoknak-keruleti-jarvanyugyi-adatokat-mert-nincs