A Zene világnapja alkalmából élőzenés könyv- és lemezbemutatóra várja vendégeit Dinnyés József verséneklő és Deák Mór költő a Katona Borházban október elsején. Ajándék ez az este, hiszen a belépődíj maga a személyes jelenlét, a téma a vers, valamint a költészet és a zene szimbiózisa, a bemutatásra szánt könyv Deák Mór Hittelenítés című kötete, a CD pedig, amely a költő megzenésített verseit tartalmazza, Dinnyés József Visszatérés címmel megjelent legújabb lemeze. A zeneszerző, énekes, gitáros, „daltulajdonos” Dinnyés Józseffel beszélgettünk.
– Pályafutása alatt öt évszázad költészetéből merítve írta zenéit, fél éve viszont Deák Mór verseivel, valamint – a Dallamos közérzetem című lemeze folytatásaként – saját szövegű szerzeményekkel lepi meg rajongóit.
– A XVI. századtól napjainkig élt és élő, háromszáznál több magyar költő verseit, zeneiségét, metaforarendszerét, a politikához és a közélethez való viszonyát, vagyis az évszázadok közköltészetét ismerem. Kétszáz dalban énekeltem meg a magyar történelmet az irodalom nyelvén, de tavasszal lezártam az addig megzenésített poéták hatalmas tárházát, és elhatároztam, hogy ezután csak saját szövegű dalokkal fogok foglalkozni. Akkor beütött a karantén, mindenkit letiltottak a fellépésekről és a templomokban sem énekelhettem. Az én számat azonban nem lehetett befogni, belekiabáltam a gondolatokat a süket világba. Negyven estén át egy elképzelt forgatókönyv szerint más-más tartalmú félórákat „műsoroztam” a Facebookon. Előadásaimat, ha nem is tizenháromezer, de ezerháromszáz néző, hallgató minden este követte.
– Saját szövegű dalok is születtek a bezártság ideje alatt?
– Délelőttönként megírtam a szöveget egy-egy dalhoz, amelyet azután délután felénekeltem a Facebookra. Százat akartam, de hetven lett belőle, mert időközben elkezdődtek a fellépések. Emellett összeállítottam egy hiányjegyzéket, kikkel is nem foglalkoztam még az elmúlt ötven évben, és kiderült, hogy a XX. század utolsó évtizedének költőivel, a mostani középnemzedékkel nem kezdtem még semmit, sőt, Deák Mórt nem is ismertem. Kézbe vettem a köteteit, és nagyon megdöbbentem, mert ilyen irodalmat még életemben nem olvastam. Sorra megzenésítettem a verseit, és a harminchét dalból, valamint versmondásából megszületett ez az új CD, amit saját stúdiómban vettem fel és adtam ki háromszáz példányban.
– Mi vár önre a következő hónapokban?
– Eleget teszünk a meghívásoknak Deák Mórral. Versek birodalma címmel tizenkét előadásból álló sorozatot indítok a Magyarok Világszövetsége Bartók termében, a Háló Közösségi és Kulturális Központban pedig elindulnak a Szindbád baráti kör foglalkozásai, ahová verséneklőket várok, hogy együtt barangoljuk be a dallamos jövendőt.
(Tamás Angéla)
forrás: http://bornegyed.hu/hir/dinnyes-a-katona-borhazban
Vélemények