A József Attila utcai (Kísérleti) lakótelepen megnyitott fogászat nyár közepe óta működik, hivatalosan a napokban adták át
Már Budafok-Tétényben is lehet digitális panorámaröntgent csináltatni, amióta megnyílt az új fogászati rendelő a Tolcsvai utcában. A korszerű, világos és kitűnően felszerelt, több helyiségből álló rendelőintézetben két mosolygós fiatal szakember, Szabó Kitti fogorvos és Galavics Szimonetta fogászati asszisztens fogadja a beavatkozásra érkező pácienseket. A József Attila utcai (Kísérleti) lakótelep centrumában, a gyógyszertár mellett megnyitott fogászat nyár közepe óta működik, hivatalos átadására azonban csak a napokban került sor. A szabad téren megrendezett eseményre ellátogatott Karsay Ferenc is, aki örömmel üdvözölte az új létesítményt.
A jelenlévőket néhány szóban köszöntő polgármester kiemelte annak a jelentőségét, hogy Budafok-Tétényben ismét egy új vállalkozás szolgálja a lakosok érdekeit, így egészségünk megőrzésére is több lehetőség kínálkozik a kerületben. Solti Ferenc, az SF Egészségügyi Szolgáltató Bt. ügyvezetője mind az önkormányzatnak, mind a Bp. Ingatlan igazgatójának köszönetet mondott azért, hogy a legideálisabb helyszínen, ezen a lakótelepen nyithatta meg az SF smiling freely fogászati rendelőt. Kiemelte: örül, hogy Budafokon otthonra leltek, hiszen korábban fogtechnikai laboratóriumuknak is itt találtak helyet, a Gyár utcában.
És hogy mit jelent számára a smiling freely? Ahogy a cég honlapján is olvasható: mindazt, ami egy mosolyban benne van.
– A Smiling Freely már évtizedek óta áll a szépséges mosolyok hátterében. Édesapám, id. Solti Ferenc, mint vizsgázott fogász, 1941-ben alapította meg első fogtechnikai laboratóriumát. Mi fogorvosi szolgáltatást nyújtunk a hozzá tartozó fogtechnikai háttérrel és oktatóközponttal, ahol fogászati asszisztensek és fogtechnikusok képzésével foglalkozunk – mondta Solti Ferenc a Városházi Híradó kérdésére. Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy fogtechnikai laboratóriumuk szakmai vezetője fia, Solti Ádám fogtechnikus mester (a Madách Színház színésze – a szerk.), másik fogászati rendelőjük pedig Törökbálinton található.
Az ünnepélyes megnyitót Ambrus Károly tárogatójátéka foglalta keretbe: bevezetésképpen egy zsoltár hangjai csendültek fel előadásában, az ünnepség végén pedig a muzsikus egy székelyföldi dalcsokorral kedveskedett a közönségnek.
(Tamás Angéla)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/uj-fogaszati-rendelo-nyilt-budafokon
Vélemények