“Úgy kell készülnünk, hogy ez a vírus alighanem tartósan velünk marad – mondta a 168 órának Jakab Zsuzsanna, a WHO főigazgató-helyettese csütörtöki interjújában. – Mindaddig, amíg nem találjuk meg a tömeges előállításra alkalmas vakcinát vagy a kezelés hatékony gyógyszereit. A vírus jelen lesz, amíg az emberek többsége valahogyan nem szerez védettséget, meg kell tanulnunk együtt élni vele. Tehát hosszabb távon, legalább egy évre be kell rendezkednünk arra, hogy fegyelmezetten betartjuk az elővigyázatossági intézkedéseket. Mert tudjuk, hogy azok igenis működnek, és nagyon sok ember életét megmentheti, ha követjük őket.
Ráadásul a washingtoni székhelyű IHME (Institute for Health Metrics and Evaluation), akik, mint a nevük is mutatja, világszinten rendelkezésre álló adatokat feldolgozva egészségügyi statisztikákkal foglalkoznak a University of Washington égisze alatt – a világ minden országára elkészített előrejelzésükben Magyarországra nézve elég félelmetes adatokat kaptak.
Előrejelzésük szerint november közepén-december elején mindenféleképpen növekedés várható a Covid-megbetegedések, és azzal összefüggő halálesetek számában.
De ha mindenki, akinek kell, ahol kell, maszkot hord, akkor sem lesz könnyű, ha ezt, és legalább a távolságtartást nem tartjuk be, csak annyira, mint most, akkor viszont decemberben akár 200 körüli haláleset is lehet naponta.
Ha pedig valamiért tovább enyhítenék a pandémiával összefüggő szabályokat, karácsony tájékán 5-600 halottra számíthatunk.
(Amúgy a többi európai országnak sem rózsásak a kilátásai, az intézet weboldalán végig lehet böngészni, itt pedig elolvashatjátok a Magyarországra vonatkozó teljes elemzést.)
forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/egeszseg/201003/koronavirus-meg-egy-ev-raadasul-nem-tul-jo-kilatasokkal
Vélemények