Súlyos valótlanságok jelentek meg a XXII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ korábbi vezetőjének ügyével kapcsolatban a 24.hu portálon, amelyet Budafok-Tétény Önkormányzata tényekkel alátámasztva cáfol és a szerkesztőségétől jogi úton azonnali helyreigazítást követel.
Sajnálatos, de az ügyben nem előszőr tapasztalható, hogy a cikk írása előtt meg se keresték Budafok-Tétény Önkormányzatát, azt kizárólag a kiszivárogtatott zárt ülés anyagából, az eredeti kontextusból kiemelve, helyenként elferdítve és a nyilvánosság előtt nem ismert jelentésre hivatkozva közölte. A 24.hu internetes hírportál „Önkormányzati jelentés: így vitték haza az adományokat az ott dolgozók az egyik budapesti családsegítőtől” című írása így több ponton megtéveszti a közvéleményt, egyoldalú, sok egyéb tényt mellőző, hamis írásával.
Budafok-Tétény az elhallgatott információk közlését aligha várhatja el a szerkesztőségtől, de az alábbi valótlanságok helyreigazítását jogi úton megköveteli.
Jogorvoslatot kér így a vizsgálóbizottságának jelentésével kapcsolatos hamis állítás miatt, mert a valóság az, hogy sem a vizsgáló bizottság, sem a képviselőtestület nem szavazott a bizottsági jelentésről, továbbá a momentumos elnöknek nincsen saját, elfogadott jelentése. A képviselő-testület az Ideiglenes Bizottság elnökének beszámolóját fogadta el egyhangúlag, amely nem egyezik a bizottsági jelentéstervezettel.
A cikkben ugyancsak hamisan állítják és keltik annak látszatát, hogy a képviselő-testület által elfogadott jelentés szerint a Bizottság Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ működésének áttekintése után húsz esetben találta törvénytelenség vagy a jogszabályok megsértésének gyanúját. Az igazság ezzel szemben az, hogy a bizottság elnökének beszámolója nem taglalta törvénytelenségek vagy a jogszabályok megsértésének gyanúját, nem részletez olyan visszaéléseket, amelyekre a cikkben hivatkoznak. A testületi határozat vizsgálat indítására kéri fel a polgármestert és fenntartói vizsgálatot rendelt el a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ vonatkozásában.
Az egykori intézményvezető doktori címével összefüggésben az igazság az, hogy Daróczi Csillát 1996-ban az MSZP-s polgármester és önkormányzati vezetés idejében nevezték ki. A doktori fokozat nem befolyásolta sem a bérezését, sem a beosztását.
A volt intézményvezető szabálytalanul kiutalt lakásbérletével kapcsolatosan pedig a valóság az, hogy a testületi határozat vizsgálat indítására kéri fel a polgármestert a közérdekből történő bérbeadás jogszerűségének vizsgálatára, tehát Daróczi Csilla bérlakása tekintetében szabálytalanság megállapítására nem került sor.
Az ellenzék fegyvere, hogy alaptalan vádaskodással magyarázkodásra kényszerít bennünket. De tévednek, ha azt hiszik, hogy a közvéleményt hazugságokkal a végtelenségig félrevezethetik. Miután az elhallgatott részletekről sem a Momentum, sem a DK nem nyilatkozik és ebben támogatja őket a 24.hu és több más baloldali médium is, álljanak most itt pontokba szedve a teljes igazságot feltáró tények.
- A momentumos elnök 24.hu által idézett jelentését a bizottság nem fogadta el.
- A bizottság további vizsgálatokat kért a feltárt visszaélések ügyében, illetve a DK és MSZP által eltussolt, korábbi vizsgálatok ügyében. Ám ezt a javaslatot a momentumos elnök visszautasította.
- Daróczi Csillát még 1996-ban a baloldali önkormányzat vette fel a pozícióra. Nem ellenőrizték a hamisított doktori címét igazoló dokumentumot. Daróczi Csilla férje a helyi MSZP akkori alelnöke volt, akivel swinger klubot is üzemeltettek. Esküvői tanújuk pedig az a Perlai Zoltán volt, aki 2008-ban az önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának MSZP-s elnöke volt, és aki kétszer is megakadályozta, hogy a jelenlegi vizsgálattal megegyező vádak alapján vizsgálat indulhasson Daróczi Csilla ellen. Perlai akkor úgy fogalmazott, hogy „a bejelentés túl személyeskedő” és nem tartotta „méltónak” az ügy kivizsgálását, sőt úgy érezte, hogy egy ilyen vizsgálat nem tartozik az Ő és a bizottsága hatáskörébe.
- A 2020-ban indult vizsgáló bizottságába a DK ugyanezt a Perlai Zoltánt delegálta tagnak, viszont sem Ő, sem a momentumos alelnök nem tartotta fontosnak vizsgálni, hogy Perlai korábban miért utasította el a vizsgálatok megindítását, illetve a korábban megfogalmazott vádakat.
- Karsay Ferenc polgármester tett feljelentést a vizsgálat eredménye alapján, nem a momentumos vizsgálóbizottság elnöke, vagy a bizottság tagjai.
- A bizottság tagjai a fent említett feljelentéssel egyidejűleg tettek feljelentést a bizottsági elnök, a momentumos Kerekes Gábor tevékenységét érintő, megegyező súlyú, az eljárás során elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt. A jogsértések gyanúját felvető események némelyikében a DK önkormányzati frakciójának vezetője, Perlai Zoltán is közreműködött.
- A vizsgálóbizottság elnöke, Kerekes Gábor, nem csak önkormányzatunk egyik képviselője, de a Momentum frakcióvezetője, a képviselő-testület átláthatósági tanácsnoka és az ő feladata a fővárosi és helyi beruházások felügyelete is. Kerekes Gábornak tehát ilyen felelős pozíciókban kell felügyelnie a törvényességet, így jóval nagyobb súlya van annak, ha jogsértő módon jár el, és nem rúghatná fel a demokratikus működés, illetve az eljárási rend szabályait.
- Kerekes Gábor úr nem először érintett szabálytalan eljárásban. 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatal által kiosztott közpénzek ügyében a rendőrség többek között egy 150 milliós támogatás miatt nyomozott, amit a Kerekes Gábor vezette Mavip Kft. kapott, és a gyanú szerint több szabályt és a közbeszerzési rendet súlyosan sértett.
- Daróczi Csilla a XXII. kerületi család- és gyermekjóléti központ igazgatói posztjáról való távozása után szinte azonnal új állást kapott a Momentum-DK-MSZP és Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzattól: A Kamaraerdei Úti Idősek Otthona Rupphegyi utcai telephelyének vezetője lett.
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/valotlansagok-es-elhallgatott-tenyek-a-daroczi-ugyben
Vélemények