Mohácson örömfocit láttunk, hat góllal szórakoztattuk a nézőket
A sorsdöntő Bajnokok Ligája-selejtező előtt álló Ferencváros kérésére a hatalmas érdeklődéssel várt szombati (szeptember 26.) BMTE–FTC mérkőzést jövőre, konkrétan január 27-re halasztották. Így a hét végén nem játszott csapatunk, viszont szeptember 19-én Mohácson 6-0-ra győzött a helyi kiscsapat ellen a Magyar Kupa legjobb 64 csapata közé jutásért.
A mohácsi Magyar Kupa-összecsapás a sportág igazi ünnepe volt. A megye I-es házigazda fantasztikus fogadtatásban részesítette a BMTE-t, tiszteletbeli elnökünk, Jakab János elmondása szerint nagy esemény volt ez az 1888-ban alapított klub életében. A mieink pedig azzal tisztelték meg vendéglátóikat, hogy végig teljes erőbedobással játszottak, és szép gólokat lőttek. A BMTE így állt fel: Bese – Nikolics, Romic, Oláh B. (Margitics, 74.) – Ihrig-Farkas, Huszti, Micsinai, Kulcsár K. (Kovács D., 70.), Kirják – Szabó M. (Skribek, 60.), Zsóri. Az összeállításból látszik, hogy a négy bajnokiról eltiltott Zsóri Dániel a kupában pályára léphetett, és ha már játszott, akkor szerzett is két gólt, az egyiket tizenegyesből. A fiatal Puskás-díjas csatár remekelt, nagyon várjuk már, hogy a bajnokságban is segítse a BMTE-t. A további góljainkat Ihrig-Farkas (kettőt) és Kulcsár szerezte, a hatodik pedig Márton öngólja volt.
Az elhalasztott Fradi-meccshez csak annyit, hogy a BMTE magától értetődő természetességgel járult hozzá a Ferencváros kéréséhez, végtére is az egész magyar labdarúgás érdeke volt, hogy sikeresen vívja meg a Molde elleni visszavágót a zöld-fehér gárda.
A BMTE a szünet alatt tette a dolgát, derekasan edzett, Tervbe volt véve egy edzőmeccs az elmaradt bajnoki helyett a Ferencváros NB III-as második csapatával, de ez nem jött össze. A csapatban nincs koronavírusos játékos, legalábbis jelenleg nincs, mert aki volt, az már meggyógyult.
Sérültjeink szépen gyógyulnak, Soltész István, aki júliusban szenvedett talpcsonttörést, már labdás edzéseket végez, és talán két hét múlva tétmeccsen is pályára léphet. Filkor Attila könnyebb sérülése is a múlté, már csak Iharos hiányzik, aki Horvátországban lábadozik. Úgy néz ki, pénteken a lehető legerősebb csapattal tudunk kiállni az MTK ellen a két élvonalbeli újonc rangadójára.
A remekül kezdő kék-fehérek hullámvölgybe kerültek, ha valamikor el lehet kapni őket, az most van. Erre az Új Hidegkuti Nándor Stadionban nyílik alkalom.
Péteken 18 órakor busz indul a budafoki, meccs jeggyel rendelkező szurkolók számára az MTK Stadionba a Szomszédok Piaca melletti parkolóból. A busz vissza is hozza a szurkolókat. Jegyet online lehet vásárolni, a buszon a maszk használata kötelező.
(Ch. Gáll András)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/penteken-ujoncrangado-a-fradi-meg-varhat
Vélemények