„Mosolygó gyümölcsök”, megtermett zöldségek

Jó volt az idei termés a Klauzál Házban, ahol a kerületi kertbarátok legszebb gyümölcseit és zöldségeit mutatták be a hónap közepén, egy verőfényes vasárnapon. A látványos éves termékbemutatón kiderült, hogy a szakértelem milyen csodákra képes.

A Mészáros Csaba Termet friss gyümölcs- és zöldségillat lengte be néhány órára, de a tálalás is szemet gyönyörködtető volt. Olyan ízlésesen mutatta be portékáit mind a huszonegy kerületi kiállító, hogy az asztalokról pillanatok alatt szívesen eltüntették volna a látogatók „desszertnek” a reggeli vagy az ebéd után… Lehetett is kóstolni, de csak feldolgozott állapotban, például lekvárként, dzsemként, borként, pálinkaként. Mielőtt alaposabban körbenéztünk és kortyolgattuk volna a folyékony termékeket, a megnyitóbeszédeket mondó Karsay Ferenc és Gazdik István szavait „ittuk”. A polgármester nagymamája egykori kertjét dicsérte, majd gratulált a helyi kertbarátoknak, akik időt és fáradságot nem sajnálva varázsolják széppé környezetüket, kertjüket, amiből zamatos gyümölcsök és zöldségek kerülnek ki, s ezekből minden évben mintákat láthatunk a Klauzál Házban.

– Őrizzék meg a lelkesedésüket, és ehhez kívánok sok sikert – mondta végezetül Karsay Ferenc. Gazdik István, a Klauzál Ház igazgatója pedig arról beszélt köszöntőjében, hogy az évekkel ezelőtt kertész barátjától kapott facsemetét elültette kertjében, de a fejlődését az ajándékozó rendszeresen nyomon követte, és egyszer megjegyezte: „István, olyan gondozott a kerted, hogy benevezhetnél a szép kert országos versenybe.”

– Ez a dicséret annyira jólesett, hogy tovább ösztönzött arra, hogy még szebb legyen a kertem – tette hozzá.

A Budafok-tétényi Kertbarát Körnek csaknem száz tagja van, akik havonta egyszer-kétszer találkoznak a Klauzál Házban, hogy kicseréljék tapasztalataikat. A 83 éves Sziráki István tíz évig volt az elnöke, éppen e hónap elején adta át a stafétabotot Székely Andrásnak, akinek megkóstoltuk különleges borait, amelyek sütőtökből és paradicsomból készültek!

– Bízom benne, András jó utódom lesz! – mondta Sziráki András koccintás közben, és asztalánál büszkén megmutatta hatalmasra nőtt őszibarackjait. Elődje, Markotán Gyula húsz évig volt elnök, és ő sem akármivel büszkélkedhetett – egy egykilós karalábéval! A mellette lévő asztalon, Csom Józsefnél a gyümölcsök közt egy igazi kuriózum is meglapult, egy többkilós, 150 éves szappantömb, amelyet még a nagymamája készített.

A mosolygó gyümölcsök és megtermett zöldségek mellett Németh Istvánné Marika kertbarát házi süteményei is osztatlan sikert arattak.

(Temesi László)


forrás: https://budafokteteny.hu/hir/kertbaratok-termekbemutatoja