“Autóval jöttem befelé a városba, az Andrássy úton. A Csengery utcánál álltunk, amikor keresztbe jött egy motoros. Nem figyeltem rá különösebben, de egy pillanat múlva hatalmas csattanást láttam. Nem tudom, mi történt, talán a szembe jövő sávokon a városból kifelé tartó furgon ütötte el. A motoros vagy 6-7 métert csúszott az aszfalton. Rémes látvány volt. De szerencsére felállt, úgy tűnt, minden rendben, csak a motor ment tropára. Első dolga az volt, hogy elkezdett üvölteni a furgon vezetőjével” – írta egy fél órája olvasónk, Bence. Aki alig másfél órával korábban a Lánchídon volt tanúja egy jelenetnek: egy motoros pizzafutár a híd közepén csúszott el robogójával, néhány percig blokkolta csak a forgalmat. Úgy tűnt, sérülés nélkül áll föl és pattan ismét a nyeregbe.
Egy másik olvasónk, Gizi írta, hogy a nyákos, csúszós időben igen sok most a baleset a városban, Ő három bringást is látott ma elcsúszni, plusz egy öreg hölgyet egy “banyatanknak” csúfolt hatalmas, kerekes bevásárlózsákkal.
A Katasztrófavédelem weboldala Budapestre nem jelez ma “aktyv eseményeket”, de ezek az aránylag szerencsésen végződő történetek is figyelmeztetnek arra: nagyon kell vigyáznunk ebben a csúszós időben a nyákos aszfalton.
forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/201222/allati-csuszosak-az-utak-vigyazzatok
Vélemények