Rátz Tanár Úr Életműdíjat vehetett át Horváth Eszter, a Kempelen gimnázium tanára
A matematikatanárok legnagyobb elismerését, a Rátz Tanár Úr Életműdíjat vehette át decemberben Horváth Eszter, a Kempelen Farkas Gimnázium pedagógusa az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumától. Az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által 2000-ben alapított díjjal azokat a pedagógusokat jutalmazzák, akik áldozatos szakmai munkájukkal kiemelkedő eredménnyel képezik a jövő tehetségeit. Horváth Eszterrel, aki 2001-ben Beke Manó-emlékdíjat, 2009-ben Ericsson-díjat és 2020-ban a Dél-Budapest Közneveléséért díjat kapott, a matematika oktatásáról és a központi felvételi vizsgáról beszélgettünk.
– A gimnáziumban folyamatosan versenyzett, az ELTE matematika-fizika szakos hallgatójaként pedig tudományos dolgozatokat írt. Fontos, hogy a gyerekek összemérjék egymással a tudásukat?
– Önmagában nem a versenyzés, hanem a közös felkészülés az érték. Az elért jó eredményt sem vetjük meg, de azt ajándéknak tekintjük. Az igazi élményt a mélyebb ismeretek megszerzése, a többiekkel való együtt gondolkodás nyújtja.
– Mi az oka, hogy sok nyolcadikosnak nem sikerül túl jól a központi írásbeli felvételi vizsga?
– Egyrészt a feladatsor az ország összes azonos korú gyerekének készül, így annak is szól, aki matematika tagozatra jelentkezik és annak is, aki „sima” négyosztályos gimnáziumban szeretne továbbtanulni. Másrészt a hétköznapokban az oktatási rendszer nem állít elég magas követelményeket a gyerekek elé, a feladatok nem teljesítése pedig nem von maga után következményeket.
– Ennek mi az oka?
– Minden újabb változtatás egyre alacsonyabb szintet vár el, a pedagógusok kezében pedig egyre kevesebb eszköz marad. Sok esetben az a vélemény, ha nem megfelelő az eredmény, akkor kérjünk kevesebbet és méltányosabban értékeljünk, holott bizonyos dolgokat a gyerekeknek is meg kell tenniük, például rendszeresen kellene tanulniuk, házi feladatot írniuk. Az lenne a cél, hogy úgy ösztönözzük a tanulókat jobb teljesítményre, hogy ne „nyomja össze” őket a számon kért mennyiség, de a kapott feladatokat végezzék el.
– Több mint negyven éve tanít, az oktatás mellett hittanári oklevelet, számítástechnikai tanári végzettséget, 2008-ban pedig summa cum laude minősítéssel doktori (Ph.D) tudományos fokozatot szerzett. Mit tervez a következő évekre?
– Ősszel nyugdíjba mentem, de óraadóként most is dolgozom. Hetedik éve tanítok egy osztályt, és őket szeretném elkísérni az érettségiig. Velük szeretnék elballagni a tanári pályáról.
(Tamás Angéla)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/az-elert-jo-eredmenyt-sem-vetjuk-meg
Vélemények