Emlék Benkő Lászlóról és a kerületi Csilingelő gyermekkórus közös lemezéről
Az Omega legendás billentyűse is elment… Benkő László dicsérte a kerületi Csilingelő gyermekkórust – írtuk még nem is olyan rég, amikor egy különleges lemez jelent meg a kerületi önkormányzat támogatásában Útközben címmel, melyen a budafoki kötődésű műsorvezető-szerkesztő, Dizseri András szövegeit, verseit zenésítették meg ismert zenészek. Köztük az Omega együttes legendás billentyűse, akit december elején kísértek utolsó útjára…
– Hihetetlenül jó volt együtt dolgozni a gyerekekkel, szinte megfiatalodtunk a felvétel alatt – mondta akkor a Csilingelőről Benkő László. – Először volt bennük egy kis drukk, amit hamar feloldottunk, különösen a nagy mókamester, Gidófalvy Attila segítségével! Igen tehetséges, jó hangú srácokat és lányokat ismertünk meg. Csodálatosak voltak a gyerekek, remélem, máskor is dolgozunk együtt, és akár több turné is összejön ebből a lemezanyagból.
Az álom azonban szertefoszlott Benkő László számára, és már nem dolgozhatott együtt a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola Csilingelő gyermekkórusával, valamint a Klauzál Gitár Banddel, mert több súlyos betegségéből nem épült fel, november közepén elhunyt. Azt is megkérdeztük még a legendás zenésztől, meddig lehet bírni túl a hetvenen a turnékat? Ezt a választ kaptuk tőle:
– Bízom benne, hogy még jó pár évig. A turnék fárasztóak, mégis erőt adnak nekünk. Sajnos nagyon fogy a zenésztársadalom, nemrég Benkó Sándor, Laux József, Somló Tamás hagyott itt bennünket, a héten pedig Kékes Zoli a Dolly Rollból. Borzasztóan fáj a távozásuk, ezért van bennem egy nagy félelem…
Zenésztársa, az Omega énekese, Kóbor János így emlékezett meg lapunknak (egyben mi is ezzel az írásunkkal) a Kossuth-díjas Benkő Lászlóról:
– Tudtuk, hogy Laci évek óta súlyos betegségekkel küzd, de gondolni se mertünk a legrosszabbra, mert annyiszor kijött a bajból. Minket, az együttes tagjait éppen az élni akarása tartott reményben, hogy most sem lesz ez másképp… Nálam valahogy mindig úgy volt, hogy egy Benkő Laci nem tud meghalni. A turnék, a koncertek éltették. Nélküle már semmi se lesz ugyanaz a számunkra. Egy remek zenész és ember, egy jó barát hagyott itt bennünket.
(Temesi László)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/kobor-janos-nelkule-mar-semmi-sem-lesz-ugyanaz
Vélemények