Lezárult a célzott, csoportos gyorstesztelés első köre. A csoportos, célzott gyorstesztelésnek 181.506-an vetették alá magukat önkéntesen. Közülük 2,44 százalék, vagyis 4436 fő adott pozitív mintát – mondta el az operatív törzs keddi tájékoztatóján György István államtitkár.
Az első körben a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban a tesztelést az arra kijelölt több mint ezer tesztelőcsapat végezte, míg az idősotthonokban, valamint más szociális és egészségügyi intézményekben a dolgozók.
A bölcsődei dolgozóknál 79 százalék tesztelt, az óvodai dolgozók 74 százaléka, az általános iskolákban, oktató-nevelő munkában résztvevők 73 százaléka. A szociális intézményekben több mint 22 ezren végeztették el a tesztet, itt 3,73 százalékos volt pozitív eset aránya. A szakképző intézményekben 64 százalékos a részvételi arány mellett 2,6 százalékos volt a pozitivitási ráta.
Az egészségügyi dolgozók közül kicsit több mint 10 ezer fő tesztelt, 1,96 százalékuk volt pozitív.
A gyorstesztelés második köre elkezdődött, mindenkit arra biztatnak, vegyen részt rajta. Most tesztelik az államigazgatásban, ügyfélszolgálatokon dolgozókat.
forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/egeszseg/201201/teszteltek-bolcsik-ovik-es-iskolak-dolgozoit-ime-az-eredmeny
Vélemények