A civil szervezet 30 éve rendez kulturális, sport- és családi rendezvényeket
A Kossuth Lajos utcában alakult meg, de a Tóth József utcai székházban teljesedett ki a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete. A három évtized hamar lepergett számtalan rangos, emlékezetes, tartalmas és vidám eseménnyel. Az évforduló alkalmából „emlékezünk”.
Logónkban jelképünk a nagy „B” betű, vajon miért épp ezt választottuk a kezdetekkor, és mit jelent? – teszi fel szinte magának a kérdést megkeresésünkkor Horváth Józsefné Zsóka, az egyesület kulturális vezetője, amire a következő választ kaptuk:
– A B betű egyértelműen utal az egyik legbensőségesebb emberi kapcsolatra, a barátságra, de jelenti a boldogságot is, mert jól érezzük magunkat ebben a közösségben, és büszkeséget is, mert büszkék vagyunk elért eredményeinkre. Ám a bátorságra is utal, mert civil egyesületként nem kis bátorság kell ahhoz, hogy saját utunkat járva tegyük a dolgunkat. A baráti közösségeink már akkor is fontosnak tartották, hogy programozzuk kapcsolattartásunkat, így a helység adottságainak lehetőségéhez mérten klubnapokat szerveztünk, mint például kártya- és filmklubot, melyen tagtársaink útjaikról készített filmeket osztottak meg.
– A „nagy” dolgokat kerületi szinten szervezte az elnökség – vette át a szót Vizi Sándor, az egyesület elnöke. – Ez akkor vált lehetségessé, amikor megkaptuk a Tóth József utcai székházat, és az önkormányzattal támogatási szerződést kötöttünk a működéssel kapcsolatban. A kulturális életben való részvételt az elnökség ugyanolyan fontosnak tartotta, tartja, és meghirdette a kerületi Ki Mit Tud?-ot tehetséges fiataloknak, akik elvarázsolták a hallgatóságot. Taglétszámunk folyamatosan nőtt, így a programjaink száma is.
– Mire a legbüszkébbek a harminc év alatt? – nehéz kérdés, ugyanis sok esemény érdemes a kiemelésre, de a következőt említették meg:
– Létrehoztuk a „Fészek klubot”, melynek többek között tagja lett Demjén Gyöngyvér, Erdélyi György, Létai Kiss Gabriella, Leblanc Győző, Varga Miklós, Gerdesits Ferenc, Szabó Gyula, Csák József, Kubik Anna, Csavlek Etelka, de keramikus- és festőművészeink részére kiállításokat szerveztünk. Rendezvényeinkkel (nőnap, főzőverseny, zenés délutánok, táncpartik, idősek napja) a kerületi lakosok és egyesületünk tagságának a művelődéséhez és közösségi életének a fejlődéséhez kívántunk hozzájárulni, különös tekintettel az idősebb korosztályra. Műsoros délutánjainkon, a kerületi művészeken kívül, felléptek, fellépnek ismert, kedvelt előadóművészek. Tagjaink részére rendszeres sportolási lehetőséget is biztosítunk. Civil egyesület lévén természetesnek tartjuk, hogy a kerület civil szervezeteivel is kapcsolatot tartsunk, segítsük ezzel a közösségi élet formálását. Jelszavunk: Odafigyelni a másikra is! Ennek szellemében hoztuk létre a „Civil Napok” rendezvénysorozatot, melyet kezdetben egyesületünk szervezett, majd bekapcsolódtak a nagyobb civil szervezetek is. Közösen és felelősségteljesen tudtunk gondolkodni kerületünk fejlődéséről, és tettünk gyümölcsöző javaslatokat. Büszkék vagyunk még a „Hajó utca–Duna-parti sétány környezetének fejlesztésére” kiírt közösségépítő projekt megvalósítására, amely tavaly a legnagyobb családi rendezvényünk volt.
– Végezetül – mondta Vízi Sándor – szeretném megköszönni eddigi elnökeinknek, tagunknak a harminc év alatt végzett becsületes munkát, amellyel méltó helyet vívtunk ki a kerületi civil életben, és köszönjük az önkormányzatnak az eddig nyújtott támogatást. Az ünnepek közeledtével pedig minden kerületi lakosnak, civil szervezetnek és önkormányzati dolgozónak boldog karácsonyt és boldog új esztendőt kívánunk!
(Temesi László)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/jubileum-a-budafok-teteny-barati-korok-egyesuletenel
Vélemények