Kiállítás a lengyel függetlenség napján a Klauzál Házban

Lengyelország 1918. november 11-én, 123 évi felosztottság után visszaszerezte függetlenségét, önálló államiságát. Ebből az alkalomból nyílt meg a Budafok-Tétény Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat kiállítása az évfordulón – ha csak virtuálisan is a koronavírus-járvány miatt – a Klauzál Házban.

A kiállítás anyagát a budapesti Lengyel Intézet biztosította. Az eseményt Mitrovits Miklós történész, polonista nyitotta meg online, majd pedig rövid előadást tartott az I. világháborút követő lengyel függetlenségi harcokról, és a központi szerepet játszó Józef Piłsudski marsallról.

„1918. november 11-én kiáltották ki Lengyelország függetlenségét, így ez a nap Lengyelországban ma is pirosbetűs ünnep – idézte fel Mitrovits Miklós a lakásáról küldött videóban, hiszen maga is elkapta a vírust, és karanténban tölti ezeket a napokat. – Ezen események, és így a kiállításunk főszereplője Józef Klemens Piłsudski, a második lengyel köztársaság első elnöke. Az első világháború végéig önálló Lengyelország nem létezett, hiszen 1772 és 1975 között három lépésben a három szomszédos nagyhatalom, a Habsburg Monarchia, az Orosz Birodalom és Porosz Királyság felosztotta egymás között.”

A lengyel nép azonban sohasem mondott le függetlensége visszaállításáról, már a Kosciuszko-felkelés jelezte ezt, majd a napóleoni háborúk idején is történtek erre törekvések. Ám az 1830-as felkelés leverése után az orosz cár megszünteti az úgynevezett Kongresszusi Lengyelország látszatfüggetlenségét is.

1948–1949-ben a lengyelek is felkeltek, négyezer lengyel légionárius részt vett a magyar szabadságharcban, hiszen közös volt az ellenség: a Habsburg Birodalom. De ez a forradalom is elbukott, majd 1863-ban az újabb felkelés a cári elnyomás ellen is kudarcba fullad.

Így jött el az első világháború.

A három megszálló hatalom egymásnak ugrott! Ideális helyzet… És mivel a központi hatalmak vereséget szenvednek, a cári rendszert pedig elsöpri az orosz forradalom – tehát birodalomvesztes, így megnyílik az út a lengyel függetlenség visszaállítására. Ebben főszerepet játszott két államférfi, Józef Piłsudski és Roman Dmowski.

Piłsudski rengeteget utazott, a mai Litvánia területén született, Harkovban tanult, Szentpéterváron és több szibériai városban raboskodott, és még Japánban is járt szövetségeseket keresve. Sajnos Magyarországra sohasem látogatott el, jóllehet rokonszenvezett velünk, magyarokkal, és nem is csatlakozott az általa vezetett Lengyelország a magyarellenes kisantanthoz. Ennek ellenére 1937-ben az Apor Vilmos téren lelepleztek egy Piłsudski-emléktáblát és a Csörsz utcában is van egy Piłsudski-mellszobor.

A legendás marsall tehát hazánkban is úgymond „jelen van”, mint ahogy a lengyel–magyar barátság is örökérvényű.

(Ch. Gáll András)

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/emlekezes-pisudski-elnokre