Az FKF Zrt. szerint a programnak általában pozitívak voltak a tapasztalatai

Jobbára pozitívak voltak a kerületi gyűjtőpontos lomtalanítás tapasztalatai november 4. és 12. között – tudtuk meg Tringer Ágostontól, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kommunikációs igazgatójától. A gyűjtőpontos rendszer legnagyobb előnye az volt, hogy egy nap helyett egy hétig lehetett díjmentesen elhelyezni a lomokat a Nagytétényi úti hulladékudvarban.

Így aki rendelkezett kerületi lakcímkártyával, akár többször fordulva, 400 kilogrammnyi lomot is átadhatott a hulladékudvarban, miközben az ingatlanának környéke tiszta maradt. Tringer Ágoston elmondása szerint kevesebben vettek részt így a lomtalanításban, mintha a házakhoz mentek volna a hulladékért, de így is szép számban megjelentek a fölösleges holmiktól megszabadulni kívánó kerületiek a nagytétényi gyűjtőponton, ahol kilenc napon keresztül vették át a lomokat a munkatársak reggel 9 és 18 óra között. Az akció azonban ezzel nem fejeződik be, az év végéig összesen 1200 kilogramm lomot helyezhetnek el a XXII. kerület lakói az erre kijelölt hulladékudvarban. Ez Tringer Ágoston szerint messze több, mint amennyi lom egy átlagos családnál egy évben keletkezik. A gyűjtőpontos lomtalanításnak számos előnye van – emelte ki Tringer Ágoston. Mint közölte, eddig már négy kerületben végeztek ilyen módon lomtalanítást, és a tapasztalatok általában jók voltak. A helyiek is felismerték a program előnyeit, főként azt, hogy több napjuk volt a lomok eltakarítására, és hogy ez nem járt olyan kellemetlen jelenségekkel, ami az utcai kihelyezéssel járt. Örültek például annak, hogy nem jelentek meg az ingatlanjaik környékén a lomizók, és nem került az utcára sok veszélyes anyag, amit más módon kell hasznosítani, ezért nem is vittek el az FKF Zrt. szemétszállító járművei. A gyűjtőpontos lomtalanítás ezért egyre inkább bevett módszer Nyugat-Európában is – mondta Tringer Ágoston –, mert a hulladékgyűjtés így teljesen zárt, szabályozott módon történik. A rászorulóknak természetesen a szociális szolgálat közreműködésével az FKF Zrt. most is segített a lomok elszállításában – tette hozzá a közterület-fenntartó vállalat szóvivője. (VH–PTV)

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/lezajlott-a-gyujtopontos-lomtalanitas