Kategória: Érdekes!

XXII. kerület múltja, történelme

A terület első jelentős ókori emlékét, a katonai táborként szolgáló Campona castellumot a rómaiak hagyták hátra, és a népvándorlás korából is kerültek elő régészeti leletek. Itt volt Töhötöm (Teteny) honfoglaló vezér téli szállása, feltehetőleg innen származik a Tétény név, amelyet már akkor használtak az érintett településre, amikor IV. László 1279-ben országgyűlést tartott ott a kun kérdés rendezésére. A mai XXII. kerület adott helyet a középkori Csút, valamint Kána falunak is. Tétény a 15. században már mezőváros volt, és egyedüliként tudott fennmaradni a török uralom alatt elpusztult falvak közül. Földesura, Száraz György 1711 után német telepesekkel népesítette be, majd magyar...

Elolvasom

Történetek Nagytétény múltjából

Megjelent Dindi István helytörténész ötödik könyve Több mint négyezer munkaóra eredményeként született meg Dindi István helytörténész ötödik könyve, melynek bemutatóját szeptember 11-én tartották a Szelmann Ház udvarán. A szervező Nagytétényi Polgári Kör szigorú óvintézkedések mellett tartotta meg a családias rendezvényt. Dindi István Nagytétényben született, és történelemtanár, helytörténész lévén régóta érdekelte a település története, ezért kezdett bele a könyvírásba. Az első négy könyve a XIX. század végéről és a XX. századról szólt, ezekben kronologikusan mondta el egy-egy évtized eseményeit. „A mostani könyv egy kicsit más lett. Ebben családi történeteket mesélek el. Egy kívülálló számára az lehet a mondanivalója, hogy mennyire...

Elolvasom

Budafoki Légópince – HIFA

Kezdési időpont: 2020. október 03. 15:00 Esemény vége: 2020. október 03. 21:00 helyszín: 1222 Budapest, Sörház u. 5. (Bejárat a Sörház utca 14. felől.) Megközelítés tömegközlekedéssel: 33, 114, 133E, 213 buszokkal a Vágóhíd utcáig, onnan kb. 600m séta a Nagytétényi úton.             Megközelítés vonattal: a Háros vasútállomásig, onnan kb. 1 km séta a Nagytétényi úton. 19.00-21.00 Dzsemberek akusztikus zenei utazás A Dzsemberek formáció Pécsről indulva felkerekedik, hogy improvizatív dallamaival megtöltse a hallójáratokat éteri rezgésekkel. Számíthatunk majd a világzenétől a törzsi funkon át a sámántrance-ig részletesen kiterjedő hangzások integrálására a banda jóvoltából. Közreműködnek: ethno dobok, didgeridoo, handpan, gitár, hangszálak. Videó a...

Elolvasom

Negyvenöt éves a Mészáros Kör

Ötven festmény, grafika, kerámia a Klauzál Házban   Húsznál több alkotó közel ötven festménye és grafikája, valamint Skita Judit, Csurgóné Kökény Zsuzsanna, Helfrich Judit és György Éva mesekerámiái kaptak helyet a Klauzál Ház kamaratermében a 45. születésnapját ünneplő Mészáros László Képzőművészeti Baráti Társaság Derűs alkotói évek címmel megrendezett kiállításán. A tárlaton változatos technikai megoldásokat és különféle műfajú képeket láthatunk a portrétól (Halpert Mária: Portré) a mozgást kifejező életképen át (Gróf Gyöngyi: Páston) a tájképig. A megnyitón Schéffer Anna keramikus iparművész, az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság elnöke méltatta az alkotókat és a munkákat, Győrffy Gergely hegedűművész pedig Szent Erzsébet...

Elolvasom

Legyél az ösztöndíjasunk!

A képviselő-testület döntése értelmében duplájára emelkedett az önkormányzati havi ösztöndíjrész összege. Pályázati felhívás Bursa Hungarica ösztöndíjra. Önkormányzatunk Képviselő-testülete ismét egyhangúlag döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2021. évi fordulójához történő csatlakozásról, illetve egyidejűleg az ösztöndíj havi összegének emeléséről. A döntés értelmében az önkormányzati havi ösztöndíjrész 14.000 Ft lesz. A Bursa Hungarica Ösztöndíjra azon felsőoktatási intézmények hallgatói (A-típus) vagy utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolai tanulók, illetve felsőoktatási intézménybe még fel nem vett, érettségi vizsgával rendelkezők (B-típus) pályázhatnak, akik Budapest XXII. kerületében állandó lakóhellyel rendelkeznek, és családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 99.750 Ft-ot, önfenntartó pályázó...

Elolvasom