Bronzérmet szerzett Gáll András a junior öttusázók Európa-bajnokságán

Breitner Hanna elsőéves junior és az U19-es korosztályú Gáll András bronzérmet szerzett az úgynevezett mix váltóban a junior öttusázók Európa-bajnokságán Bernben. Andris – tősgyökeres budafoki a Sörház utcából – még csak augusztusban lesz 18 éves, gyereknek számít a 2000-ben születettek korosztályában.

A mix, másnéven vegyes váltót egy lány és egy fiú alkotja, kettejük teljesítménye adódik össze. Úszással kezdték a versenyt, majd vívásban a 11 csapatból álló mezőnyben két tusra vívtak. Hanna +4-gyel zárta a vívást, Andrásnak ez a szám kevésbé sikerült. A lovaglás átrendezte az állást, Hanna és Andris hibátlan pályát teljesített. Majd magabiztos lövészetüknek és futásuknak köszönhetően a dobogó harmadik fokáig jutottak. Hanna és András élete eddigi legnagyobb eredményét érte el ezzel a bronzéremmel.

Fontos hangsúlyozni: eddigi!

„Úszásban mindketten jól teljesítettünk. A vívásom gyengébbre sikeredett, ez a mezőny talán nekem még erős. Az egyik legjobb képességű lovat kaptam, mégsem volt annyira könnyű bánni vele, de mire fölmentem a pályára, egészen megtaláltuk az összhangot. A lövészet első sorozatában kettő, a másodikban három hibát vétettem, de a gyors tempómnak köszönhetően megengedhettem magamnak, hogy belehibázzak. Mély talajon futottunk az egész napos eső miatt, ezért nem lehetett annyira repeszteni, a finisben tudtam, hogy a francia fiú nagyon közeledik, éreztem, hogy nem lehet gond. Büszke vagyok az eredményünkre, Hannának nagyon hálás vagyok, hiszen ő ugyanannyit tett hozzá ehhez a sikerhez, ha nem többet” – nyilatkozta szerényen Andris, aki jövő héten már az egyiptomi Alexandriában képviseli színeinket a junior vb-n.

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/parosan-szep-az-elet-a-sportban-is