A Részvételi Költségvetés győztes pályázataként valósul meg a Tétény-rét Családi Park ötlete, amely a Nagytétényi Sváb Emlékhely körüli területen, a már meglévő fák árnyékában épül tematikus játszótérrel, csúszdaparkkal, szabadtéri kondiparkkal, elkerített kutyafuttatóval, pingpongasztalokkal és szánkózási lehetőséggel.
Az önkormányzat, ahogy a Részvételi Költségvetés minden győztes pályázata esetében, most is a projekt ötletgazdáival egyeztetve készíttette el a koncepcióterveket. Ez alapján a körbekerített terület két irányból, a Romhányi József utca felől, illetve a vasútállomás felől lesz megközelíthető autóval, gyalogosan vagy biciklivel.
A tervek szerint készül egy közösségi pont esőbeállóval, pingpongasztallal, pihenőpadokkal és ivókúttal. A gyermekeket kresz pályaként felfestett út vezeti majd el a játszótérig, amely mentén csúszó drótkötélpálya és terepdombra helyezett csúszdák kapnak helyet. A játszótér egy kisebb és egy nagyobb részre lesz osztva, ahol korosztályonkénti játékokat telepítenek. A tematikus, rétre emlékeztető, virágmintás nagyjátszótérre terveznek egy nagy központi kombinált játékot csúszdával, hintával, mászófallal. Emellett lesz majd egy kétszemélyes hinta, kör alakú trambulin, körforgó játék, bújócső és csúszda.
A nagyjátszótérhez részben kapcsolódva, de külön egységként kapott helyet a kisjátszótér. A 6 év alatti gyermekekre gondolva csúszdás kistornyot, kreatív virágkuckót vagy köteles egyensúlyozót, mérleg- és fészekhintát, babaházat és kisvonatot terveztek. A napvitorlákkal fedett, homokozóval ellátott terület közvetlen kapcsolatban van az árnyas pihenőkerttel, ahol az egészen pici gyermekekkel lehet kellemesen letelepedni.
Az idősebbek számára petanque pálya és 2 darab sakkasztal van tervben, a tinikre gondolva pedig a játszótértől távolabb eső részre pingpongasztalt és egy asztalokkal ellátott piknikpadot álmodtak meg a tervezők. A sportolásra szabadtéri fitneszeszközöket, homokos strandröplabdapályát terveznek. Ezek mellett 2 darab kisméretű focikapu beépítésével a gyepes focipályának alkalmas szabadterületet biztosítanak, amihez a terepdomb lelátóként csatlakozna. Ez a dombocska télen remek szánkódomb is lehet.
A kutyások örömére a vasútállomás felöli bejáratánál kutyafuttató épül majd, ahol 3 agility eszközt és egy kutyáknak is használható ivókutat helyeznek el.
A Tétény-rét Családi parkhoz hasonló ötleteket a Részvételi Költségvetés januárban induló második körében a https://kozossegrekapcsolva22.hu/ oldalon nyújthatnak be a pályázni vágyók.
Vélemények