A LeasePlan két személyautót biztosított a kerületnek az idősek és a rászorulók ellátásához
Magyarország egyik piacvezető flottakezelő vállalata, a LeasePlan használtautó-értékesítéssel foglalkozó üzletágával, a CarNexttel karöltve a koronavírus-járvány idején autókkal és üzemanyagkártyával járul hozzá az önkormányzatok munkájához, akikre komoly terhet rónak a lakosság megnövekedett szociális ellátási igényei. A segítséget kerületünk is igénybe vette.
A felajánlás keretében Budafok-Tétény a járvány első hulláma alatt kisteherautókat, most pedig két személyautót kapott a vállalattól. Az autókat a beteg, idős, illetve veszélyeztetett csoportba tartozó lakosság ellátását végző szervezetek szolgálatába állítják.
A LeasePlan – ahogyan egyébként tavasszal is tették – az autók mellé üzemanyagkártyát és autópálya-matricákat is az önkormányzat rendelkezésére bocsátott a teljes mobilitás érdekében.
„A koronavírus időszakában mindannyiunk számára komoly kihívást jelent a társas érintkezések mellőzése, azonban rengeteg embernek, főként az időseknek, betegeknek és rászorulóknak az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése is problémát okoz. A szociális intézményeknek jellemzően korlátozottak a kapacitásai mind eszközben, mind pedig emberi erőforrásban, amelyekkel a megnövekedett igényeket nehéz kiszolgálni. Felelős vállalatként elkötelezetten hiszünk a társadalmi szolidaritás és összefogás erejében, ezért a LeasePlannél úgy döntöttünk, hogy kifejezetten az ő munkájukat támogatjuk” – mondta a felajánlásról Bognár Gergely, a LeasePlan kereskedelmi igazgatója.
Karsay Ferenc polgármester a felajánlás kapcsán a huszonketto.hu-nak elmondta:
„A koronavírus miatti veszélyhelyzet idején az ilyen hozzájárulások nemcsak segítséget, de erőt is adnak a járvány elleni küzdelemhez. Jó látni, érezni és tudni, hogy nem vagyunk egyedül, s együtt sikerülni fog legyőzni a járványt és a járvány miatti gazdasági nehézségeket.”
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/jarmuveket-kaptunk-a-szocialis-ellatashoz
Vélemények