Hogyan válasszunk könyvelőt?
Egy vállalkozás sikeréhez nagyban hozzájárul a könyvelői tevékenységet végző munkatárs szakértelme. Hiszen otthon lehet valaki ugyan a pénzügyekben, ellenben a rájuk irányuló jogszabályok gyakorta változnak – napra késznek lenni pedig időigényes. Többek között ezért van az, hogy mára már a legtöbb kisvállalkozás is szakképzett könyvelőt fogad.
No, de mi fán terem a jó könyvelő?– Minden könyvelőnek garanciát kell vállalnia munkájáért a Polgári Törvénykönyv szerint, anyagi felelősségre azonban nem vonhatóak – ha ilyen mértékben is be szeretnénk cégünket biztosítani, szerződésben kell lefektetni.
– Kizárólag legitim szoftverekkel dolgozik – ami nem csak a törvénykezés, hanem adat biztonsági szempontból is nagyon fontos tényező!
– Egy valamire való könyvelő minden dokumentum leadást saját ügyfélkapuján keresztül bonyolít – másként nem teljesülne 100%-ban a törvényi felelősségvállalása.
– Fontos momentum az is, hogy a könyvelő tisztában legyen minden a vállalkozást érintő bevétellel és kiadással, hogy hatékonyan legyen képes az önálló munkára – mert, ha például van a cég nevén egy autó, az többféle elszámolást is von maga után. Akárcsak egy céges nyaraló, vagy lakás. Arról nem beszélve, hogy így tud ténylegesen naprakész lenni a vállalkozásra vonatkozó mindenkori hatályban lévő jogszabályokkal.– Lévén, hogy tisztában van az általa képviselt cég tevékenységeivel, ajánlásokat tud tenni különböző adókedvezményeket illetően, ami gazdaságosabbá teheti a vállalkozást.
– Rendet tart, és rendet tartat megbízójával a hivatalos iratok között. Mindkét félnek áttekinthetőbb a rendszer, mikor valamit vissza kell keresni. A már lekönyvelt dokumentumokat mappákra osztva a vállalkozás tárolja.
Hogy mennyit kell mindezért fizetni havonta, az nagymértékben függ az ellátandó feladatok mennyiségétől és nagyságától. Mint például, hogy kis- vagy középvállalkozásnak könyvel. Vagy, hogy ténylegesen csak könyvelnie kell-e, vagy bérszámfejtenie is. Több tényezős az egyenlet, ezért minden esetben kérdezzünk rá, hogy milyen szolgáltatásokat tudunk igénybe venni általa és mennyiért, mielőtt leszerződünk vele.
Vélemények