Olvasónk, Zita kér segítséget, mert hetek óta rókák grasszálnak a Bartók-lakótelepen.
„Hetek, hónapok óta a Bartók-lakótelepen rókák kóborolnak. Eddig nem volt gondunk velük (bár nem örültünk nekik), de most már probléma. Sötétedés után a kutyákat már nem merjük kivinni sétálni. Kb. 2-3 hete este három róka a nagy játszótérnél megtámadott egy kutyás hölgyet, és csak az volt a szerencséje, hogy a három róka egymással kapott össze, így a nő felkapta kiskutyáját és el tudott rohanni. Értesítette a rendőrséget, akik kijöttek és elég sokáig elemlámpával keresték a rókákat, de nem találták meg őket.
Előtte és azóta is szinte naponta megy el egy-egy róka az erkélyünk előtt nem félve az embertől. Volt már rá példa, hogy hajnalba a nagyjátszó melletti kisjátszó homokozójában aludt az állat mikor lányom ment a vonathoz.
A legdurvább a múlt hétvégén volt még fényes nappal, amikor a gyerekek még a játszótéren játszottak szüleikkel és a róka szépen átfutott a játszótér kellős közepén. A kicsik elkezdtek utána futni, hogy megsimogassák, az anyukák üvöltöttek rájuk, hogy ne fussanak, mert az nem kutya. Ezt az erkélyről néztük végig.
Többször is hallottuk, hogy a futópályán futókhoz egyszer csak róka csapódott és a futók menekültek előle.
Férjem hetek óta próbál telefonálni, hogy valaki tegyen valamit, de az önkormányzat elzárkózik előle, hogy nem az ő dolguk, már azt is megkapta, hogy próbáljunk együtt élni vele (szerintem, ha az illető találkozott volna a rókával, nem ezt mondaná), a NÉBIH csak elhullott állatokkal foglalkozik, az állatorvos tehetetlen, a közteresek nem foglalkoznak vele. Még a helyi vadásztársaságot ajánlották, de a legközelebbit Kamara erdőnél találtuk meg, de nincs elérhetőségük.
Több fénykép is készült a róká(k)ról, de ez sem érdekelt senkit.
Szívesen venném, ha valaki tudna valamilyen ötletet, mert nem hiszem, hogy jó ez a gyerekes szülőknek, a futóknak és a kutyásoknak, ha már a többi embert nem is érdekli. Segítsetek! Köszönöm előre is az ötleteket” – írta Zita.
A nemkívánatos helyen megjelenő vagy esetleg kárt okozó kisragadozókat arra specializálódott kisállat-befogó szakemberek tudják élve fogó csapdával megfogni, és eltávolítani a területről. A legtöbb önkormányzatnak hivatalos kapcsolata van ilyen szakemberekkel. A belterület nem a vadászterület része, így az ott megjelenő vadfajokkal kapcsolatban az önkormányzatoknál érdemes bejelentést tenni – írta a Pilisi Parkerdő Zrt.
A rókák esetében általánosan ismert tény, hogy a veszettség hordozói. Szerencsére Magyarországon a folyamatos vakcinázásnak köszönhetően a vadon élő rókaállományból szinte eltűnt ez a betegség, mégis, ha gyanúsan viselkedő állatot láttok, értesítsétek a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívjátok a NÉBIH zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot. Önmagában a rókák városi megjelenése nem utal veszettségre – közölte a Pilis Parkerdő.
forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/kutya-cica/200923/rokak-riogatjak-bartok-lakotelep-lakoit
Vélemények